Ezek a leggyakoribb tévhitek a HR szolgáltatókkal kapcsolatban

A jelenlegi hazai gazdasági helyzetben egyre többet hallani a munkaerő-kölcsönző cégekről, tevékenységük hasznáról és létjogosultságáról. Mint minden téren, ebben a témában is megoszlanak a vélemények, és a tapasztalatok is némiképpen különböznek. Azonban mielőtt kizárólag mások meglátásaira alapozná elképzeléseit a HR szolgáltató cégekről, bölcs dolog kutatást végezni azzal kapcsolatban, hogyan segíthetné vállalatát egy humánerőforrás-közvetítő az egyéni szempontok alapján.

Persze, mint minden ismeretlen dolog esetében, a HR szolgáltatóval való közös munka kapcsán is természetes, ha a vezetőknek akadnak kételyeik, aggályaik. Ezzel a cikkel szeretnénk eloszlatni olvasóinkban a munkaerő-kölcsönző cégekről keringő gyakori tévhiteket, és segítünk rávilágítani a HR szolgáltatókkal való együttműködés előnyeire.

1. Tévhit: „Elveszítem az irányítást a vállalat felett, ha HR szolgáltató céget bízok meg a munkaerő-toborzással.”

A legtöbb vezetőnek konkrét elképzelése van a vállalatáról, és keményen dolgozik a célok megvalósításán. Ha a vállalat egy munkaerő-kölcsönző céget bíz meg a munkatársak toborzására, nem ritka, hogy felmerülnek a következő vezetői félelmek:

  • Elegendő rálátásom lesz az üzleti folyamatokra?
  • Megmarad a döntéshozó képességem?

Természetesen igen, hiszen az együttműködés során is mindig a vállalat vezetősége irányítja a cég tevékenységét. A HR szolgáltató minden esetben társ-munkaadóként, közvetlenül az őt megbízó vállalkozás mellett dolgozik. Szerepe leginkább a vállalat HR vezetőjéhez hasonlítható, aki egy megbízható munkatárs, és mint a vezető bizalmasa, a cég irányelveit figyelembe véve, mindig a vállalattól érkező utasításokat követi. 

A humánerőforrás-közvetítő tehát csak bizonyos célok, például a bérek kifizetése, vagy a bérszámfejtések elkészítése kapcsán rendelkezik munkaadói hatáskörrel, ami segít felszabadítani a vállalkozások vezetőit, hogy nagyobb figyelmet összpontosíthassanak magára a termelésre.

Emellett az együttműködés keretében a vezetés felvázolhatja a HR közvetítő cégnek, hogy mik a céljai, mit kíván a jövőben elérni.

A munkaerő-kölcsönző ilyenkor szakszerű útmutatással és bevált gyakorlatokkal segítheti a vállalatot a célok megvalósításában, miközben potenciálisan minimalizálja a felmerülő kockázatokat.

Egy konkrét példán keresztül szemléltetve: a HR szolgáltatóval való együttműködés különösen előnyös lehet olyan helyzetekben, mikor a foglalkoztatási szabályokban vagy a munkaügyi törvényben hirtelen változások lépnek életbe. Ilyenkor a munkaerő-kölcsönző cégtől kapott naprakész információk birtokában a vezetők időben hozhatják meg a vállalat számára legjobb döntéseket.

HR tévhitek 1

2. Tévhit: „Ha munkaerő-kölcsönző céget bízok meg, el kell bocsátanom a vállalat belső HR csapatát.”

Korábban a humánerőforrás-közvetítő cégeket a HR vezetőkhöz hasonlítottuk, de ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy a HR-közvetítővel való együttműködés szükségszerűvé tenné a belsős munkatársak elengedését.

A valóságban nem sok HR vezető élvezi az olyan taktikai humánerőforrás-kezelési feladatokat, mint például a munkavállalói kézikönyv kidolgozása vagy egészségügyi juttatások adminisztrációja. A legtöbb szakember sokkal szívesebben foglalkozik olyan HR programok kidolgozásával, amelyek a vállalat céljait támogatják és hozzájárulhatnak a cég sikeréhez. Általános tapasztalat, hogy a vállalatok  HR munkatársainak idejét sok esetben túlságosan elviszik az adminisztratív feladatok, aminek következtében  nem marad idejük a stratégiai projektek megvalósítására.

A munkaerő-kölcsönző cégek segítenek levenni a vállalatok HR munkatársainak válláról az adminisztrációval járó terheket, hogy több idejük maradhasson az olyan stratégiai projektek  kidolgozására, melyek egyébként háttérbe szorulnának.

Ilyen tekintetben egy munkaerő-kölcsönző adminisztratív támogatásával a házon belüli HR-szakemberek értékesebbé válhatnak a vállalatok számára.

Ezen túlmenően, ha a vállalat egy HR-közvetítővel dolgozik, egy komplett HR-szakemberekből álló csapat áll a szolgálatára, akik számos iparágban jártasak, így az adott iparág legjobb HR-gyakorlatainak birtokában a lehető leghatékonyabb megoldásokat kínálják. A HR szolgáltatók a legtöbb esetben  ügyfeleik tapasztalatain keresztül mélyebb betekintést nyernek az aktuális piaci és gazdasági trendekbe. Ezt figyelembe véve látható, hogy nem reális elvárás, hogy a vállalat HR vezetője egy személyben rendelkezzen azzal a széleskörű tudással és tapasztalattal, amely egy munkaerő-közvetítő cég HR csapatának birtokában van.

Hatalmas előny továbbá, hogy a munkaerő-közvetítő cégek HR-szakértői a legtöbb esetben akkor is rendelkezésre állnak, ha a vállalat belső csapata esetleg nem elérhető. Rendkívül hasznos és megnyugtató egyben, hogy a cég az esetben is számíthat egy hozzáértő HR csapat támogatására, ha a HR vezető szabadságon van, vagy éppen nincs az irodában. Ez egy hirtelen felmerülő probléma esetén kulcsfontosságú lehet a vállalat működésének szempontjából.

Emellett, ahogyan a vállalkozás növekszik, a cég jelentős összeget takaríthat meg a HR kiszervezésével. Egy munkaerő-kölcsönzővel folyatott együttműködés lehetővé teszi, hogy a szervezetek belső HR csapata kis létszámú maradjon, míg ellenkező esetben a vállalatnak a részlegek gyarapodásával, a HR osztály létszám növelésének nehézségeivel kell szembenézniük.

3. tévhit: „A vállalat munkatársai nem fogják elfogadni a változást.”

Eddigi munkánk során még nem tapasztaltunk olyat, hogy az alkalmazottak azért távoztak a cégtől, mert az együttműködésbe lépett egy HR szolgáltatóval. Sőt, valójában ennek az ellenkezője igaz! Egy humánerőforrás-kölcsönző céggel a munkatársak kiemelt figyelmet és nagyobb rendelkezésre állást kapnak az ügyintézés és kapcsolattartás terén is. És bár a munkavállalók papíron a munkaerő-közvetítő alkalmazásában állnak, mivel a HR kölcsönzők általában nem vesznek részt az ügyfél-cég mindennapi működésében, a munkatársak nem fogják úgy érezni, hogy másnak dolgoznak.

Egyértelmű tehát, hogy a HR szolgáltatók – amennyiben erre nincs igény -, nem foglalkoznak a vállalati kultúra megváltoztatásával, inkább a szervezet már meglévő kultúráját erősítik, a produktív munkahely megteremtése érdekében.

4. tévhit: „A HR szolgáltató céggel való együttműködés során a vezetőség elveszíti azt a hatáskörét, hogy meghatározza kit vesz fel, vagy kit bocsát el.”

A munkatársak felvételéről és elbocsátásáról való döntések minden esetben a szervezet vezetőségének kezében vannak. A HR szolgáltatók ezekben a döntésekben szakmai meglátásokkal és gyakorlati tanácsokkal támogathatják a vállalatokat, miközben segítik a felmerülő kockázatok kezelését.

A HR-kölcsönző cég által nyújtott toborzási ismeretek segítenek a potenciális munkatársak felkutatásában, akik nem csupán képességeik tekintetében, de a szervezeti kultúra szempontok alapján is legjobban illeszkednek az adott munkakörbe. 

Egy jó munkaerő-kölcsönző toborzócsapata időt és energiát szán arra, hogy megismerje a partnerei szervezeti kultúráját és ismereteik birtokában segítenek a legjobb jelöltek kiválasztásában.

Ezzel időt, energiát és pénzt is megtakarít a vállalatnak, akinek így nem kell felesleges köröket futnia a toborzással. Emellett a humánerőforrás-közvetítővel való együttműködés során a vállalat HR munkatársai megtanulhatják, miként lehet a legmegfelelőbben dokumentálni az állásinterjúkat és hogyan kell eligazítani az újonnan felvett munkatársakat.

5. tévhit: „Minden HR-közvetítő cég egyforma.”

Akár először veszi igénybe munkaerő-kölcsönző cég szolgáltatását, vagy egy régóta tervezett változást szeretne eszközölni eddigi együttműködésében, fontos megtalálni azt a partnert, amelyik a legjobban megfelel a vállalat egyéni céljainak és igényeinek.

A HR-kölcsönző cégek szolgáltatásai nagyon eltérőek lehetnek, ezért nem szabad azt gondolni, hogy minden toborzó cég egyforma. A legjobb, ha több oldalról tájékozódik és részletes információt gyűjt, mielőtt végleges döntést hozna.

Ha szeretne többet megtudni arról, hogy a Jobtain szolgáltatásai miként segíthetik az Ön vállalatát, vegye fel velünk a kapcsolatot és tervezzük meg együtt a cégéhez legjobban illeszkedő HR megoldást!

Vegye fel velünk a kapcsolatot!

Kategóriák

Vegye fel velünk a kapcsolatot!

"*" a kötelező mezőket jelöli

Hidden
YYYY dot MM dot DD
Kérjük, nyilatkozzon:*

Hova küldhetjük az e-könyvet?

"*" a kötelező mezőket jelöli

Hidden
YYYY dot MM dot DD
Kérjük, nyilatkozzon:*