A „karanténoztatás” mentheti meg a munkaerőhiánytól a hazai nagyfoglalkoztatókat

A pandémia teljesen átalakította a munkaerő-kölcsönzés iparágát

A járványhelyzet alatt is folyamatosan dübörgő gyárakban már rövidtávon is jelentkezett a munkaerőhiány, ami a piaci előrejelzések szerint a következő években is állandósulni látszik. A veszélyhelyzet elején bevezetett határzár ideiglenesen ugyan visszavetette a külföldi munkavállalók alkalmazását, számos munkáltató még a kötelező kéthetes karantént, vagy a hosszan elhúzódó toborzási és munkakezdési szakaszt is vállalja annak érdekében, hogy enyhíteni tudja a munkaerőhiányt. 

A probléma megoldásához nagyban hozzájárulnak a munkaerő-kölcsönzéssel és -közvetítéssel foglalkozó HR szolgáltatók is, akik felé folyamatosan egyre nagyobb igényt támasztanak a munkáltatók és a munkavállalók is.

Erős kezdés után hirtelen leállás: a HR piacon is mindenkit sokkolt a járvány

Számos hazai vállalkozás emlékszik vissza 2020 elejére üzlete csúcspontjaként, hisz 2019 egy rendkívül mozgalmas és jövedelmező évnek bizonyult. A hosszan tartó kedvező környezet miatt a vírus kirobbanása sokak számára egy távoli eseménynek tűnt – ezért is volt megdöbbentő az azonnali leállás több iparág számára. 

„Ha visszagondolunk a 2020-as év elejére, első hallásra mindenkit sokkolt a járvány kirobbanása. Akkoriban heti több száz munkavállalót hoztunk be az országba. Januárban hallottunk először a járványról, de akkor még senki nem tudta, vagy nem akarta elképzelni azt, hogy a vírus idáig is eljöhet” – emlékszik vissza a járvány kitörésének idejére Mihályi Magdolna.

Sok ipari szereplőnél nem volt leállás: a határzár miatt még a legnagyobb járványhullámban is munkaerőhiány alakult ki

A turizmus és a vendéglátóipar megsínylette a helyzetet, de a termelő szektorban és például a feldolgozóiparban továbbra is nagy szükség volt a helyszíni munkaerőre. Az első nagy nehézség a határzár elrendelése után jött, hiszen így sokkal nehezebbé vált a külföldi toborzás, és nem tudták tartani a tervezett létszámbővítést, vagy pótolni a kiesett munkavállalókat. 

Komoly problémát jelentett továbbá az előírt védőfelszerelések (maszk, gumikesztyű, stb.) és fertőtlenítő szerek hiánya, ugyanis ezek beszerzése sokszor több hétig is eltarthatott, ami jelentősen visszavetette a munkát. 

„Az első időszakban a maszk hiánycikk volt, és a megrendelt fertőtlenítőket is majdnem egy hónapos szállítással kaptuk meg.” –  emlékezett vissza Mihályi Magdolna a kezdeti fennakadásokra.

Új fogalmat kellett megtanulniuk a munkáltatóknak: elindult a „karanténoztatás”

A járványhelyzet csillapodásával 2020 tavaszától a kéthetes karantén betartásával újra lehetett külföldi munkaerőt toborozni és alkalmazni. A munkavállalók karanténoztatása azonban egy merőben új tapasztalat volt a munkaerő-kölcsönző cégek számára is. A kialakult helyzet a HR szolgáltatók és a kölcsönzött munkaerőt foglalkoztató vállalkozások részéről is olyan lépéseket követelt, amelyekre addig nem volt példa. 

Mivel egy ilyen veszélyes helyzetben az elsődleges szempont a biztonság és a bizalom, így az egyén és a közös munka emberi része került előtérbe. Fontos volt, hogy a külföldi munkavállalók ne érezzék veszélyben magukat és ne kerüljenek kiszolgáltatott helyzetbe a karantén ideje alatt. 

Ezért a HR szolgáltatóknak is nagyobb figyelmet kellett szentelniük a kapcsolattartásra, gondviselésre és az orvosi felügyeletre. Mivel a dolgozók a karantén alatt nem hagyhatták el szállásukat, így az alapvető élelmiszerek és egyéb szükségleti cikkek beszerzése is a munkaerő kölcsönzőkre hárult.

A HR szolgáltató munkája veszélyhelyzetben: napi 24 órás készültség a dolgozók jólétéért

A külföldi munkavállalók többsége alapvetően jól viszonyult a karanténoztatáshoz, amiben nagy szerepe volt a megfelelő kommunikációnak. A fizetés és ellátás mellett a dolgozók igényei már a folyamatos orvosi felügyeletre, naprakész tájékoztatásokra és az összezártság miatt kialakult konfliktusok kezelésére is kiterjedtek. 

Nagy felelősség hárult tehát a HR szolgáltató partnerre, akinek gyakorlatilag a nap 24 órájában készenlétben kellett állnia, hogy a munkavállalók a karanténban is megfelelő ellátásban részesüljenek. A karanténoztatás gyakorlata azonban nem várt fordulatot is hozott: a piac szereplői között akadtak olyanok is, akik visszaéltek a helyzettel és etikátlan módon halászták el a munkavállalókat az átláthatóan működő szolgáltatók elől. 

„Sajnos olyan eset is előfordult, amikor több mint 40 munkavállalót beutaztattunk, két hétig kaptak szállást, ellátást, és mire letelt a karantén, reggel ott állt egy busz a ház előtt, és jobb fizetést ígérve elvitték őket tőlünk egy másik munkahelyre. Volt olyan kölcsönző cég, aki azt kommunikálta az emberek felé, hogy jöjjenek be az országba velünk, töltsék le a karantént, aztán menjenek át hozzájuk dolgozni, mert ott jobb a fizetés.” – mesélt meglepő tapasztalatairól Mihályi Magdolna.

Az nyer, aki hosszútávon is kiterjedt szolgáltatást tud nyújtani

Mivel a pandémia alapvetően átalakította a munkaerőpiacot és az igényeket, a Jobtain szakértője szerint számos olyan biztonsági intézkedés megmarad hosszú távon is, ami a betegségek terjedésének megelőzését és a transzparenciát támogatja. Ezért egy magas színvonalon működő HR szolgáltatónak olyan új szolgáltatásokat kell bevezetnie, amelyek hozzáadott értékkel bírnak a partnerek és munkavállalók számára egyaránt. Ilyen érték lehet a dolgozók orvosi ellátásának teljes körű megszervezése, ami egyrészt a munkavállaló egészségét, másrészt a munkáltató tehermentesítését szolgálja, de ide tartozik a 24 órás ügyelet, és a munkavállalók érzelmi és mentálhigiénés támogatása is.

„A karanténoztatás gyakorlata a részünkről is az átlagosnál nagyobb odafigyelést igényelt. Mikor valaki átjön Magyarországra dolgozni, azért érkezik, hogy a saját és családja megélhetését biztosítsa, és nem azért, hogy hetekig-hónapokig karanténban legyen. Kollégáink részéről sokszor nagy szükség volt a személyes kapcsolattartásra és olykor a kedélyek csillapítására, hogy munkavállalóink komfortosan érezzék magukat ilyen szempontból is.” – mondta el Mihályi Magdolna, majd a következő gondolatokkal zárt: „A helyzet szerintem már nem lesz soha olyan, mint a járvány előtt volt. Már nem hozza vissza semmi azt az időszakot, a változások itt maradnak. A jövőben a szabályok betartása és az egymásra való odafigyelés lesz az, ami mentén az élet és a munka is mehet tovább.” 

Stabil háttérrel rendelkező, megbízható HR szolgáltató partnert keres?

Vegye fel velünk a kapcsolatot!

Kategóriák

Vegye fel velünk a kapcsolatot!

"*" a kötelező mezőket jelöli

Hidden
YYYY dot MM dot DD
Kérjük, nyilatkozzon:*

Hova küldhetjük az e-könyvet?

"*" a kötelező mezőket jelöli

Hidden
YYYY dot MM dot DD
Kérjük, nyilatkozzon:*